Üdvözöljük szépségházunkban!
Szépségszalonunkat 2002-ben alakítottuk Gödöllő központjában azzal a hiánypótló szándékkal, hogy teremtsünk egy olyan, minden igényt kielégítő helyet, ahol minden eszköz és szakértelem rendelkezésre áll a szépülni vágyóknak.
2006-ban tovább bővítettük szalonunkat, minek eredményeképpen már több, mint 200 m2-en válogathat széles kínálatunkból. Azonban ismerve azt a tényt, hogy az igazi szépség belülről fakad, nagy hangsúlyt fektetettünk az olyan szolgáltatások bevezetésére, melyek jó segítséget nyújtanak belső harmóniánk ápolásában, helyreállításában.
Mind a legmodernebb mind a kiforrott technológiákat felvonultató eljárásaink és kezeléseink sem nyújtanának megfelelő eredményt, ha mindez nem egészülne ki odaadó, kvalifikált csapatunkkal és az otthonos, diszkrét környezettel. Hisszük és valljuk, hogy nálunk test és lélek együtt szépül.
Fontos megemlítenünk, hogy szolgáltatásaink kiemelkedő színvonala mellett áraink a budapesti szalonok árainál jelentősen kedvezőbbek.
Világszínvonalú gyártók berendezéseivel és kozmetikumaival kínálunk kezeléseket, mint a francia LPG és Algotherm, az olasz Maya Beauty Engineering, az izraeli Lumenis, Pollogen és Venus Technologies, az amerikai Sybaritic, a spanyol Sorisa és a japán NARL.
Bízunk benne, hogy honlapunk áttekintése után személyesen is üdvözölhetjük szalonunkban, és Ön is gyarapítja elégedett vendégeink széles táborát. |
 
A honlapot
ajánlom
egy ismerősömnek.
|
|